ADELANTE ALAPÍTVÁNY - Hirdetés
Az ADELANTE ALAPÍTVÁNY FŰ-SZER(telen) néven új interneten elérhető információs szolgáltatást indított 2009. júliusában, melynek célja, hogy MSN-en keresztül objektív, célzott információkat, ismereteket közvetítsünk a szerek, szenvedélybetegségek és szexualitás témakörökben. Szolgáltatásunkkal elsősorban azokat a fiatalokat, és hozzátartozóikat kívánjuk elérni, akik magasabb kockázatú, veszélyeztetett családok, közösségek, csoportok tagjai, és/vagy érintettek a témában. Természetesen szolgáltatásunk azok számára is hozzáférhető, akik információt szeretnének kapni, vagy csak kötetlenül beszélgetnének ezekben a témakörökben. Szolgáltatásunkat azért tartjuk fontosnak, mert a fiatalok, átlagpopuláció internet felhasználási szokásai, gyakorisága, mintázati megváltoztak, és az internet adta lehetőségeket egyre nagyobb számban használják információ-, ismeretszerzése, a napi tájékozódás eszközeként, vagy akár azok kiindulópontjaként. A fiatalok körében napjainkban igen népszerű kontaktusteremtő, és kommunikációs virtuális közösségi tér az MSN, ahol a vizsgálatok szerint egyre több időt töltenek el szabadidejükből. Ezért véleményünk szerint ott is meg lehet, meg kell megszólítani őket, ahol saját kortársaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel beszélgetnek, informálódnak, lehetőséget teremtve ezzel a szakemberekkel történő kötetlen beszélgetésekre, és az objektív információnyújtásra szerekről (drogokról), szenvedélyproblémákról, szexualitásról. Mindez szakemberek bevonása mellett ingyenesen név és tabuk nélkül történik, minden hétköznap hétfőtől - péntekig 14:00 -16:00-ig az alábbi címen: Msn címünk: FU-SZER@gmail.com
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges